2023 decemberében egy nagy túra volt betervezve, telelés Spanyolországban címmel.
Összes bejegyzése
Lakóautózás asztrológus szemmel
Most egy kissé furcsa blogbejegyzés következik, az asztrológián keresztül szeretnék pár gondolatot a lakóautózással kapcsolatosan átadni.
Kalandos út hazafelé Németországból
Hazafelé utunk német túránkról, egy kicsit kalandosra sikeredett. Megkerülvén a Bodeni tavat, Svájcnak vettük az irányt. A svájci határon egy fiatal lány fogadott minket, és egy rövid párbeszéd után már be is léphettünk az országba. Nekem az a tapasztalatom, hogy minket lakóautósokat békén hagynak, nem igazoltatnak feleslegesen, és...
Őszi termál túránk Németországban
Már jó előre kinéztük magunknak a Mein Thermen Stellplatz német oldalt, és kigondoltuk, hogy az őszi szünetben letesztelünk néhány stellplatzot a kínálatukból.
Lakóautó kiállítás Welsben
Egy októberi hétvégén lakóautó kiállításon jártunk Welsben. Sikerült jegyet vennünk az ott kialakított stellplatzra, egy éjszakára. A kiállítás szerdától vasárnapig tartott, bizony sok német vagy osztrák házaspár vett jegyet a kiállítás egész idejére, és a stellplatzon múlatták az időt. Napközben a kiállításon nézelődtek, esténként pedig...
Kedvenc hazai kempingjeink
Magyarországról sem szeretnék megfeledkezni, hiszen nagyon szép a mi kis Hazánk, nagyon sok helyen megfordultunk itthon is.